Magyar

Bár készüléke nem támogatja ezt a letöltési szolgáltatást, a letöltési információkat megtekintheti rajta. A letöltésekre mutató hivatkozásokat e-mailben elküldheti, hogy számítógépre letöltse azokat.

Z 30 firmware

Válassza ki operációs rendszerét.

  • Windows
  • Mac OS

Ez a szoftver frissítési program az ügyfél tulajdonában lévő fent említett termékhez (az „érintett termékhez”) készült, és kizárólag az alábbiakban található megállapodás elfogadását követően tölthető le. Az „Elfogadom” lehetőség választásával és a „Letöltés” ikonra való kattintással elfogadja a megállapodásban foglalt feltételeket. A letöltés megkezdése előtt mindenképpen értelmezze a szerződési feltételeket.

  • • Ez a szolgáltatás a Z 30 fényképezőgép „C” firmware-ének 1.11-es verzióra történő frissítéséhez biztosít szoftvert. Folytatás előtt ellenőrizze a fényképezőgépen futó firmware verzióját. Nem szükséges letöltenie ezt a frissítést, ha a fent említett firmware-verzió már telepítve van.
  • • Ez a frissítés végrehajtja a korábbi frissítésekkel járó összes módosítást.
  • • A firmware frissítéséhez kártyaolvasó és számítógép szükséges.
  • • Folytatás előtt olvassa el az alábbi tudnivalókat.
A „C” 1.10-as firmware-verzió 1.11-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Módosítottuk a vezeték nélküli kapcsolat esetén megjelenő alábbi beállítások alapértékét:
    • - Titkosítási kulcsok
    • - A fényképezőgép alapbeállításainak visszaállítása után megjelenő jelszó
Változások az előző verziókhoz képest
A „C” 1.00-as firmware-verzió 1.10-esre történő frissítéséből adódó változások
  • • Támogatottá vált az NX MobileAir iOS kiadása. Használja az NX MobileAir 1.1.3-es vagy újabb verzióját.
  • • Támogatottá váltak az MC-N10 vezeték nélküli markolatok.
  • • Támogatottá vált a bizonyos objektíveken kialakított motoros zoom funkció.
  • • Támogatottá váltak az EN-EL25a lítium-ion akkumulátorok.
  • • Immár piros keret jelenik meg a monitor körül videofelvétel közben, jelezve, hogy folyamatban van a felvétel.
  • • Videofelvétel során a készülék most már kijelzi a felvételkészítés eltelt idejét.
  • • A fényképezőgép ezentúl minden ML-L7 távvezérlővel készített felvételnél beállítja az élességet, ha az [Élességállítási mód] [AF-C] beállítása van érvényben, miközben a felhasználó az [EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOK MENÜ] a1 Egyéni beállítását [AF-C prioritás kiválasztása] a [Kioldás] lehetőségre állította.
  • • Javult az automatikus élességállítás hatékonysága, így már nem módosul az élességpozíció, amikor a felhasználó a memória előhívása közben bármely élességállítási módban félig lenyomja a kioldógombot.
  • • ML-L7 használata esetén könnyebbé vált önarckép módban az élességpont-választás.
A fényképezőgép firmware-verziójának megtekintése
  1. Kapcsolja be a fényképezőgépet.
  2. A készülék firmware-verziójának megjelenítéséhez nyomja meg a fényképezőgép MENU gombját, majd válassza a [BEÁLLÍTÁS MENÜ] [Firmware-verzió] menüpontját.
  3. Ellenőrizze a fényképezőgép firmware-verzióját.
  4. Kapcsolja ki a fényképezőgépet.
Termékleírás
Név Z 30 „C” firmware 1.11-es verzió
Támogatott fényképezőgépek Z 30
Támogatott firmware-verziók „C” firmware 1.00–1.10-es verziók
Fájlnév Z_30_0111.bin
Szerzői jog Nikon Corporation
Reprodukció Nem engedélyezett
A fényképezőgépen futó firmware frissítése
  1. Töltse le az alábbi firmware-fájlt számítógépére.
    Győződjön meg arról, hogy számítógépén megtalálható a letöltött firmware-fájl.
    • Z_30_0111.bin (a fényképezőgép firmware-e)
  2. Kártyaolvasó segítségével másolja a „Z_30_0111.bin” fájlt egy, a fényképezőgépben formázott memóriakártyára.
    Megjegyzés: Ügyeljen arra, hogy a firmware-t a memóriakártya gyökérkönyvtárába (legfelső könyvtárába) másolja. A fényképezőgép ugyanis nem fogja felismerni az új firmware-t, ha azt a gyökérkönyvtáron belüli egyik mappában helyezi el.
  3. Helyezze a memóriakártyát a fényképezőgépbe, és kapcsolja be a fényképezőgépet.
  4. Válassza a [BEÁLLÍTÁS MENÜ] [Firmware-verzió] menüpontját, majd a firmware frissítésének végrehajtásához kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
  5. A frissítés befejezését követően kapcsolja ki a fényképezőgépet és vegye ki a memóriakártyát.
  6. Győződjön meg arról, hogy a firmware frissült az új verzióra.

Végfelhasználói licencszerződés

A PDF fájlok az ingyenes Adobe® Reader® szoftver segítségével tekinthetők meg.
Az Adobe® Reader® letöltése.